Kígyók

A kígyók (Serpentes) a hüllők osztályának (Reptilia), Diapsida alosztályába tartozó, azon belül a pikkelyes hüllők rendjébe (Squamata) sorolt alrend. Legközelebbi ma élő rokonaik a gyíkok (Lacertilia), melyekkel közös őstől erednek, így monofiletikus egységet, kládot alkotnak. Testalkotásuk igen sajátos, szinte semmilyen más állatcsoporttal össze nem téveszthetők. Végtagjaikat az evolúció során teljesen elvesztették, így hason kúszó, esetleg vízi szervezetekké alakultak.
Majdnem 2400 kígyófaj létezik a 8 cm-es Leptotyphlops bilineától az óriási anakondáig, melynek hossza elérheti a 11 m-t, súlya pedig a 200 kg-ot. Színük, mintájuk és zsákmányszerző taktikájuk változatos. A kígyók mindent megesznek a hangyáktól, tojásoktól, meztelen csigáktól kezdve a nagyméretű állatokig, például a kajmánokat és a kecskéket is. A termetes zsákmányt is le tudja nyelni, mert rugalmas összeköttetés van a koponyájuk néhány csontja, de különösképpen a koponya és az alsó állkapocs között. A kígyók némelyike nagyon mérges: az ausztrál tajpán egyetlen csepp mérge több ezer egeret meg tud ölni. Egyes kobrafajok mérget köpnek, hogy megvakítsák a ragadozókat, a nem mérges pitonok pedig úgy kerekednek felül zsákmányukon, hogy megragadják és szorosan köréje fonódnak. Egyik kígyónak sima, a másiknak nagyon durva a bőre. Az Acrochordus arafurae-k dörzspapírszerű bőrüket használják csúszós halzsákmányuk foglyulejtésére.
A közép- és dél-amerikai zöld hegyesfejű kígyó 2 m-esre is megnő, átmérője viszont alig 1,3 cm. Zöld színe egybeolvad a levelekével. Karcsú testével gyorsan tekereg az ágak között, fészkekben lévő kismadarakra vadászva.
Sok kígyó, különösen a mérges kígyók ragyogó színükkel figyelmeztetik a ragadozókat, hogy ők veszélyesek. Néhány ártalmatlan faj, mint a korallsikló a mérges kígyók színeit ölti magára hasonló céllal.
A zöld anakonda az egyik legsúlyosabb kígyó. Folyami halakra és kajmánokra vadászik.
A kígyók felosztása aszerint, hogy a kígyó méreggel vagy anélkül öli meg prédáját, rendszertanilag nem állja meg a helyét, mert minden csoportnak van méregtermelő tagja. Zsákmányszerzési módszerüket tekintve viszont a mérgeskígyó-fajok mind nagyon hasonló technikát alkalmaznak. Megharapják áldozatát, a sebbe bejuttatják mérgüket, és útjára engedi azt. A megmart állat eliszkol, ám percek múlva elpusztul. A kígyó a menekülő állatot kiváló szaglása segítségével nyomon követi.

Tartalomjegyzék [elrejtés] 1 Anatómia 2 Életmód 3 Rendszerezés 4 A kígyó a kultúrában 5 Története 6 Jegyzetek

Anatómia [szerkesztés]

Bővebben: Kígyó-csontváz

A kígyók teste hosszú, megnyúlt, végtagjaikat teljesen elvesztették, csak az ősibb, nagy testű óriáskígyókon találjuk meg a hátsó lábak apró csonkjait. Hosszuk a 10 cm-es Leptotyphlops carlától a 7,6 méter hosszú pitonok és anakondák között változatos képet mutat. A nemrég felfedezett titanoboa fosszilis maradványai alapján a tudósok úgy vélik, ez egy valaha élt, a mai fajoknál hosszabb, 13 méter hosszú faj lehetett. A test belsejében a függesztőövek is visszafejlődtek. A felső függesztőöv (vállöv) teljesen eltűnt, maradványai sincsenek, ellenben az alsó függesztőöv (medenceöv) maradványait még fellelhetjük. Gerincoszlopuk igen nagy számú csigolyából épül fel. A csigolyák – a fejgyám kivételével – az egész testben bordákat viselnek. A kúszó életmód következtében a szegycsont teljesen feleslegessé vált, így az is visszafejlődött. A koponya állkapcsi készüléke nagyon laza felfüggesztésű, így rendkívüli módon képes az alsó és felső állcsont eltávolodni. Ennek oka, hogy gyökértelen fogaik rágásra nem alkalmasak, így táplálékukat kénytelenek egészben lenyelni. A nagy testű zsákmányok lenyelése igen hosszú és komplikált folyamat, így utána elrejtőznek egy biztonságos helyen, és hosszú ideig emésztenek.
A kígyók fogai mind gyökértelen, ránőtt fogak, mint az a többi pikkelyes hüllőt is jellemzi. A fogak nemcsak a szájüregben fejlődnek ki, hanem sokszor más, a szájüreggel határos csontokon is kialakulnak. Ezek – mint már említettük – nem alkalmasak rágásra, csak a zsákmány megragadására és fogva tartására. Egyes kígyócsoportokban kifejlődnek a köztudatban is jól ismert méregfogak. A méregfogaknak a zsákmányolásban van szerepük, hisz ezeken keresztül ürül ki a zsákmányállatot megbénító erős méreganyag, hogy aztán a kígyó elfogyaszthassa. A méregfogaknak alapvetően két típusuk van.

• Barázdás méregfog: a méregfog elöl, a domború oldalán egy kis végigfutó vájatot, barázdát visel, mely a zsákmányállat testébe vezeti a mérget.
• Csatornás méregfog: úgy alakul ki, hogy barázdás méregfog vájatának két széle összenő egymással, és egy, a fog belsejében végigfutó cső alakul ki, mely pontosabban és gyorsabban juttatja a mérget a zsákmányállat testébe.

A méregmirigy egy exokrin mirigy, mely tulajdonképpen egy módosult ajakmirigynek tekinthető. Kivezető csöve a méregfog barázdájának vagy csatornájának tövébe nyílik.
Kültakarójuk a test egész hosszán száraz szarupikkelyek, viszont a fejen és a hason nem pikkelyeket hanem szarulapokat és -pajzsokat viselnek, melyek több pikkely összeolvadásával keletkeznek.
A kígyók sajátossága még a kétágú nyelv, melyet a száj kinyitása nélkül ki tudnak dugni a szájüregből egy kis ajakrésen. Ez a kígyók számára egy igen fontos érzékelőszerv, leginkább tapintásra használják, de emellett a szagérzékelést is fokozzák, hisz a kígyó ezzel tereli az illatmolekulákat az orrnyílásához, ahonnan hamar a szaglóhám receptoraihoz érnek. A gyomor hosszú zsákszerű, a belek is erőteljesen felcsavarodottak, követve a test keskeny, hosszúkás alakját. Húgyhólyagjuk visszafejlődött, a tüdőnek is csak az egyik fele fejlett, a másik csökevényes vagy teljesen fel is szívódhat.
A kígyók tekintete merev, soha nem pislognak, ugyanis az alsó és felső szemhéjak összenőttek egymással és átlátszó hártyává alakultak.

Életmód [szerkesztés]

A kígyók kivétel nélkül ragadozó állatok, növényevő alakjaik nem ismertek. A nagy testű óriáskígyók náluk sokkal nagyobb termetű zsákmányállatokat is elejtenek, patásokat, krokodilokat is. A kisebb termetű fajok apróbb gerincesekre, például halakra, békákra, rágcsálókra vadásznak. A zsákmány elpusztításában két módszer ismert a kígyók között. Az ősibb, nagy testű óriáskígyóknak nincs méregfoga, így ők az izomerejükkel végeznek az áldozattal: köréje csavarodnak és mindjobban szorítják. Az áldozat csak kilélegezni tud, ugyanis minden egyes kilégzésnél a kígyók összébb és összébb szorítja a zsákmányt, míg az meg nem fullad. Ezután egészben lenyeli, majd hosszú hónapokig, vagy akár egy évig is emészt, attól függően, hogy mekkora volt a zsákmány. A mérgeskígyók nem izomerővel ölnek, hanem a méregmirigyeikben termelődő méreganyaggal, mely az idegrendszert támadja meg, de szövetfeloldó hatása is van, így a keringési rendszert gyorsan összeomlasztja.
A kígyók nagy része szárazföldi állat, de vannak másodlagosan vízi életmódra áttért fajok is. Ennek mértéke különböző lehet, hisz például a hazai vízisikló (Natrix natrix) gyakran kijön a szárazföldre, ahol ugyanolyan gyorsan mozog, mint a vízben. A tengeri kígyók viszont soha nem hagyják el a vizet, még utódaikat is ott szülik meg (álelevenszülők).
A kígyók nagy része tojásokat rak, melyet aztán magukra hagynak, és a Nap melege költi ki őket. Ellenben egyes fajok, például sok vipera álelevenszülő. A tojásokat nem rakják le a talajba, hanem saját testükben tartják, míg a kis kígyók ki nem kelnek. Mindez azért álelevenszülés, mert az anyaállat és a kis kígyó között semmiféle anyagcserekapcsolat nem áll fenn. A kis kígyó fejlődéséhez a korábban már kialakult tojásban lévő tápanyagokat használja fel.